
Egy nappal a hivatalos megjelenés előtt kiszivárogtak az új Adidas Adizero Adios Pro 5 legfontosabb részletei. A cipő már megjelent az Adidas brazil oldalán, így több kulcsfontosságú adatot hivatalosan is ismerünk. A legnagyobb változás egyértelműen a középtalpban történt: az Adidas szakított az Adios Pro sorozatot évek óta meghatározó ENERGYRODS karbonrudakkal, és az új EnergyRims rendszerre váltott, amit az Adizero Adios Pro Evo 3-ban már kipróbált sikeresen Emellett az Adios Pro 5 jelentősen könnyebb lett elődjénél.
Az adidas brazil oldala szerint az Adizero Adios Pro 5 szeptember 22-én kerül forgalomba, és továbbra is elsősorban országúti félmaratoni és maratoni versenyzésre készült csúcsmodellként pozicionálják.
ENERGYRODS helyett EnergyRims
Az Adios Pro család egyik legismertebb technikai megoldását eddig az ENERGYRODS 2.0 adta: a hagyományos karbonlemez helyett az Adidas a lábközépcsontokat követő karbonrudakat épített a középtalpba. Az Adios Pro 4-ben is ezt a rendszert használták.
Az Adios Pro 5-ben azonban már nincsenek EnergyRods rudak.
Helyettük megjelent az Adidas által EnergyRims néven említett, karbonrosttal erősített merevítő rendszer. Ez nem egy hagyományos, a teljes középtalpat lefedő karbonlemez, a karbon elem a középtalp peremét követi. Az Adidas szerint a cél ugyanaz, növelni a cipő merevségét, javítani a futás gazdaságosságát, illetve hatékonyabbá tenni az elrugaszkodást.
Ez azért különösen érdekes, mert az EnergyRim technológia az extrém könnyű Adizero Adios Pro Evo 3 egyik fontos újdonsága is volt. Vagyis egy olyan technológia kerül most át az Adios Pro 5-be, amelyet az adidas korábban a jóval radikálisabb Pro Evo versenycipőben alkalmazott.
A korai tesztelők szerint a megoldás futás közben továbbra is biztosítja azt a merevséget és propulzív érzetet, amit egy karbonos versenycipőtől várnánk, miközben az elülső részen közvetlenebbül érezhető a Lightstrike Pro hab működése.
Sokkal könnyebb lett az Adios Pro 5
A másik igazán látványos változás a tömeg.
Az adidas brazil oldala a férfi változatnál 175 grammos tömeget ad meg, míg a női modell hivatalosan mindössze 153 gramm.
Összehasonlításképpen az Adios Pro 4 hivatalos tömege körülbelül 200 gramm volt EU 42,5-ös méretben
Természetesen a mérési méret nem minden esetben azonos, ezért a 25 grammos különbséget nem érdemes teljesen precíz generációs összehasonlításként kezelni, de az már most egyértelmű, hogy az Adidas az ötödik generációnál komolyan dolgozott a tömeg csökkentésén.
A korai példányokat használó tesztelők mérései ugyanezt támasztják alá: egy 44,5-ös férfi példányt például 195 grammnak mértek.
Maradt a Lightstrike Pro, de változhatott a futásérzet
A középtalp habja továbbra is Lightstrike Pro, tehát ezen a téren az adidas legalábbis név szerint nem vezetett be új technológiát. Az első futótesztek alapján azonban az Adios Pro 5 futásérzete kissé eltérhet az elődjétől.
Több, egymástól független korai tesztelő is úgy érezte, hogy az új modell kissé feszesebb és kontrolláltabb, mint az Adios Pro 4. Az egyik futó 50 kilométer után úgy fogalmazott, hogy a hab továbbra is puha és rugalmas, de valamivel keményebbnek érződik a Pro 4-nél, miközben messze nem olyan feszes, mint az Adios Pro 3 volt.
Érdekes módon nem mindenki gondolja, hogy maga a hab változott. Egy másik, félmaratont futó tesztelő szerint a Lightstrike Pro tapintásra hasonlóan puha, és a kontrolláltabb érzetet inkább az új szerkezet, a kisebb kivágások és az EnergyRim okozhatják.
Egyelőre tehát érdemes óvatosan kezelni azt az állítást, hogy „keményebb lett a Lightstrike Pro”. Abban viszont meglepően nagy az egyetértés az első beszámolók között, hogy az Adios Pro 5 stabilabbnak érződik az Adios Pro 4-nél.
Finomítottak a rocker geometrián is
A korai tesztelők egy másik, kevésbé látványos változásra is felfigyeltek.
Az Adios Pro 4 meglehetősen határozott elülső hajlítással rendelkezett: gyorsabb tempónál erősen előrebillentette a futót. Az Adios Pro 5 esetében az átmenet korábban kezdődik és valamivel folyamatosabb, így kevésbé éles a „lebillenés” az elülső részen.
Ez valószínűleg fontos eleme annak, ahogyan az Adidas az új modellt pozícionálja. Az első tapasztalatok szerint az Adios Pro 5 továbbra is egyértelmű versenycipő, de valamivel kevésbé agresszív és könnyebben kezelhető lehet, mint elődje.
Az Adios Pro 5 nem feltétlenül próbál a piac legagresszívebb versenycipője lenni, inkább egy könnyű, gyors, de hosszabb távon is jól kontrollálható maratoni versenycipő irányába mozdult.
Lightlock 2.0 felsőrész, Lighttraxion külsőtalp
A felsőrész neve Lightlock 2.0. Az Adidas szerint az anyag egyirányú rugalmassággal rendelkezik, így egyszerre próbál stabil tartást és kényelmes illeszkedést biztosítani. A korai tapasztalatok alapján a méretezés várhatóan normál: az Adidas is a megszokott méret választását ajánlja.
A felsőrész kissé kényelmesebb és szellősebb lett az Adios Pro 4-nél, bár ezen a téren egyelőre ellentmondásosak a tapasztalatok.
A külsőtalpon továbbra is a könnyű LIGHTTRAXION konstrukció van, az elülső elrugaszkodási zónában pedig megmaradt a Continental gumiborítás.
Adios Pro 5: inkább evolúció, mint forradalom
Az eddig ismert információk alapján az Adidas Adizero Adios Pro 5 nem teljesen új alapokra épülő cipő, hanem az igen sikeres Adios Pro 4 koncepciójának komoly finomítása.
Megmaradt a Lightstrike Pro középtalp és a Lighttraxion–Continental külsőtalp, miközben az adidas jelentősen csökkentette a tömeget, átdolgozta a geometriát, és mindenekelőtt EnergyRims rendszerre cserélte az ENERGYRODS karbonrudakat.
A korai tesztelők tapasztalatai alapján az eredmény egy könnyebb, stabilabb és valamivel kontrolláltabb Adios Pro, amely továbbra is megőrizte az előző generáció puha, energikus karakterének jelentős részét.
Hogy mindez ténylegesen gyorsabb cipőt jelent-e az Adios Pro 4-nél, azt néhány korai futásból még nem lehet megmondani. Az viszont már most látszik, hogy az Adidas nem próbálta teljesen újraértelmezni az egyik legsikeresebb versenycipőjét: inkább az Adios Pro 4 gyengébb pontjait próbálta kijavítani.
Az Adidas Adizero Adios Pro 5 hivatalos rajtja szeptember 22-én várható.







